1. |
Kívánságom
03:40
|
|||
|
Kívánságom
A jó Isten tán nékem is meghallja
Egek felé kiáltó hangomat,
Midőn Teérted fordulok Hozzája
Hiszen nem kérek Tőle én sokat:
Kérésem csupán egy rövidke mondat
És minden, minden belefér:
Az élet szürke, csapkodó sarában
Lelked maradjon mindig hófehér!
Ha járva-kelve hallom a világot,
-Hazugság minden második szava,-
A szívem fáj és vágy ébred fel bennem,
Hogy fülem inkább mit sem hallana,
Egy oly világon vágynék akkor élni,
Mely mindig-mindig igazat beszél:-
E csúnya, piszkos, e hazug világban,
Lelked maradjon mindig hófehér!
Ha ketten, hárman néha összejönnek,
Miről is folyhat köztük a szó-beszéd?
Egy másik ember lesz az áldozatjuk,
Kínozzák, szúrják, gyilkolják szegényt.
Midőn ezt hallod, fuss, szaladj el onnan,
A szó mielőtt még lelkedhez ér: -
Rágalmat szóró, pletykázó világban,
Lelked maradjon mindig hófehér!
És így pályádat hogyha megfutottad,
Nem jő el érted csontkezű halál.
Az ágyadnál a menny honába vinni,
Csillogó, fényes arcú angyal áll.
Repülsz, repülsz... Talán találkozunk majd.
Öröm, boldogság véget ott nem ér: -
Az Úr keblére tűz, mint kis virágot,
Mert az maradtál tiszta hófehér.
|
||||
2. |
Légy csendességben
03:01
|
|||
|
Légy csendességben!
Légy csendességben: Isten hogyha hív,
Halkan szólít, mint pásztorhangú síp.
Kelj fel, és indulj engedelmesen,
Kutyuska-vígan, bárány-csendesen.
Ha futni merne vesszős szenvedély,
Ne gondolj vele: menj és mendegélj.
Ha futva hágy el bárki, meg se nézd:
Csak el ne vétsed a csilingelést.
Ne nézz se jobbfelé, se balfelé:
Csak az egyenes út Az Istené.
Hátad mögött ha mennydörög, se bánd,
Te csak sürögj a hívő síp iránt.
Ha éjbe vész is előtted az út,
Megsimogasd a síró kisfiút,
Ha sívó örvény örvénynek kiált,
Te kikerüld a szepegő csigát.
A hangos ember erőt nem teremt;
Az erőszaknál erősebb a csend.
Ha szeges-öv, ha véres máglyaláng:
Te mosolyogj, és mondd, hogy Miatyánk.
S ha tán a hang a véres Hegyre vitt,
Hol elveszik a világ bűneit,
Szelíden lépj a szegezők elé:
A nyíró béres is a Pásztoré.
|
||||
3. |
Néked szól az ének
03:47
|
|||
|
Néked szól az ének
( A föld vándora)
Néked szól az ének, Isten nézz le ránk!
Fohász száll szivünkből, hallgasd meg imánk,
Álld meg azt, ki szívét néked adja s életét is!
Küldj erőt, éltetőt.
Kisérd el a vándort a keskeny út során!
Símogassa szellő fáradt homlokán!
Gyöngyöző verejtékét fogd fel kincset ér az!
Lásd meg őt, a küszködőt!
Tövises út vár rá, de rózsát nyiss neki!
Borulj reá égbolt kékséggel teli!
Lágy eső, arcáról az út porát lemossad;
Ha gyönge ő, pihentesd zöld mező!
Lámpásod az, aki jó úton jár.
Földön a só és kovász.
Kíséri angyalod éj s napon át:
Tűnik az éji világ.
Érkezzen meg mindig, ki segíthet neki,
Aki arcod fényét jelként viseli!
Igazság, s bátorság lesz útján vándorbotja.
Vezesd hát, s hitében ragyogj át!
|
||||
4. |
Sebesen, sebesen
02:29
|
|||
|
Tenger - III. Sebesen, sebesen
Sebesen, sebesen,
Röppenj, robogó komor éji vonat.
Ragadj, ragadj
Tova engemet és tova sóhajomat.
A szél, a szél
Rohanón dudorász égő dalokat.
A vágy, a vágy
Suhanni, rohanni, repülni ragad.
A láz, a láz
Szívemen zakatol. Kerekek zakatolnak.
Pirosan, pirosan,
Pirosan kel a hajnali habbul a holnap.
Amott, amott:
Testvéri vizek komoly ajka dalol.
A végtelenség
Iszonyú szeme éjlik az ős hab alól.
|
||||
5. |
Fájdalom
04:06
|
|||
|
Fájdalom
Fájdalom járja át szívemet, elmerít, s nem látom bűnömet.
Nehéz megszólalnom is, nincs ember ki megsegít, Ketten maradtunk, csak Te, s én Uram.
Mond meg lelkemnek melyik kis zugát nyissam fel, hogy megleljem bajom okát?
Mond meg mitévő legyek, mert kevés a szeretet mi megmaradt ennyi bánat után.
Ülj mellém Istenem, fogd meg gyönge két kezem!
Érints meg lelkemen, mutasd meg hol van helyem!
Úgy érzem elfordult a világ. Elfogyott minden szó, mi enyhet ád.
Szívemen oly nagy bilincs, semmi más reményem nincs csak az Úr, aki életet ád!
Te vagy az Jézusom, aki viszel válladon!
Hordozol karodon magányos utaimon.
Mikor elbotlom súlyommal én, elsötétül fölöttem az ég,
Mutasd meg utaimat, erősítsd meg karomat, hogy a terheket elbírjam én!
Ilyenkor Istenem senki más nincs énvelem,
átadom életem, mélyítsd el kevés hitem...
Ha fájdalom járja át szívemet, elmerít s nem látom bűnömet,
Ha nehéz megszólalnom is, ha nincs ember ki megsegít
Ketten maradunk csak én s Te Uram,
Ketten maradunk csak Te, s én Uram!
|
||||
6. |
Szomorúságomban
02:55
|
|||
|
Danczi Mónika: Szomorúságomban
Szomorúságomban nézz vissza Uram gyermekedre, ki elhagyott.
Tekints rám Jézusom, szemem lesütve, térdre hulltam: Bűnös vagyok.
Látom épp elindultál, tudom oly sok ember vár, kinek szívében lobog a láng.
Bűneim sebzik szivem, mégis mélyen úgy érzem Irgalmad megment talán.
Tudom, hogy lelkednek jobb lakása van azoknál, kik szerethetnek.
Méltatlanná lettem kegyelmeidre, de kérlek én: Ne vess meg.
Tudom irgalmad oly mély, hogy a poklokig leér, hová bűneim elmerítettek.
Bánatom nagy tengerén ott hajózik a remény, Hogy megbocsátsz, hogy újra élhessen.
Küldd kérlek Máriát, bár azt is jól tudom szemébe én nem nézhetek.
Csak annyit engedj meg, hogy érjem köntösét, hiszem hogy így el nem veszhetek.
Ő majd megfogja kezem, meggyógyul sebem, S én újra méltó lehetek
Hogy megmentett szívem, útja lehessen a mennyország terveinek.
|
||||
7. |
||||
|
Kínból született Végtelen Szeretet
Kínból született Végtelen Szeretet,
Könnyeim mossák oly sok sebedet!
Reszket kebelünk, ég felé tenyerünk,
hiába minden meghal Istenünk:
Borult az égbolt sötét lett minden!
Gyászol a Föld és a Világegyetem!
Ezernyi sebből ezernyi vércsepp,
Ezernyi kínért adtad az élted!
Könnyünk nem apad, száz év egy pillanat
Bűneink nyomják szögekként karodat!
Szánkban ezer íz. Ecet vár, nem a víz,
Agyongyötörve nincsen miben bízz:
Borult az égbolt sötét lett minden!
Gyászol a Föld és a Világegyetem!
Ezernyi sebből ezernyi vércsepp,
Ezernyi kínért adtad az élted!
Kínból született Végtelen Szeretet!
Világ könnyétől gyógyulna be sebed.
Mégis Te adod..., véredet hullatod...
Millió bűnünk ezzel elmosod.
|
||||
8. |
Vígasztalás
04:20
|
|||
|
Vígasztalás
Lágy szellő fújja arcodat, hűsítse forró homlokodat
Engedd ki égő könnyeid, a fájdalom az mi meggyógyít
Csak mélyről látszik a magasság, csak a sötétben világít fény
Nem tudod mi az a boldogság ha nem borít el a mély
Hát engedd hogy fájjon a bánat, bár úgy tünik túl nehéz
Hidd el Isten keze nem várat, megvígasztal csak ne félj
Szomorúság is kellhet, mert nélküle nincsen jó
Isten megmérte ezt a terhet elbírod tudja jól
Nap sugarát rád fordítja ő, könnyeidet letörölni jő
Gondja van, hogy veled legyen az, kinek szelíd mosolya elég vigasz
Azt hiszed lent vagy a föld mélyén pedig angyalok visznek át
Életed legnehezebb részén melyből nyílik a mennyország.
Tudnod kell, hogy erőd van elég, eltervezte Isten azt már rég,
Hogy terhed nem lehet csak akkora, mit elbír minden Isten vándora
Eljön majd újra a boldogság, sötétség helyett a fény
Ha megéled szívednek fájdalmát körül vesz téged az ég.
|
||||
9. |
Mesebeli dal
03:45
|
|||
|
Mesebeli dal
Erdő menyországa gyógyítsad meg lelkem
Angyalok vigyázzák mindig minden percem!
„Nem történik semmi mit nem tudsz kézbevenni,“
- tündérnyelven mondják: - „elég nekünk adni!“
S megjön ó minden jó manó.
Madárcsicsergéssel nyitogatják szívem.
Harmatcsepp balzsammal kenegetik lelkem.
Seregnyien vannak, s magamra nem hagynak.
Lombok koronáján lágyan elringatnak,
S lényük ó, mindent átható.
Fák és madarak, tündérek, kis halak,
kövek és jó patak kisérjen el!
Lényed így marad. Igaz és tiszta vagy.
Nincsen jó, ami nem érhet el,
s eléd jön el!
Sietek ezentúl hozzájuk elmenni,
érintetlen völgyek titkait kutatni.
Érintetlenségük lelkem gyökerében.
Helyrehoznak mindent, megkérheted szépen,
S velük ó, nem hagy el a jó!
|
||||
10. |
Tulipán
01:37
|
|||
|
Tulipán
A tulipánon átsütött a nap,
ráhullt a hajnal drága fényesője
s a rózsás árnyat úgy ernyőzte szét,
hogy fellobbant a pázsit selyme tőle.
A méhecskedongásos kert ölén
pirosan izzott melegmézű kelyhe,
ágaskodott a boldog tulipán,
hogy még jobban az ég felé emelje.
Úgy éreztem, felém is integet,
amint a rezgő szellő simogatta,
elég magasra tartom-e szívem,
hogy átsüssön az élet fénye rajta?
|
||||
11. |
Fák és gyerekek
02:42
|
|||
|
Fák és gyerekek
Sokáig éltem, sok mindent szerettem,
És most, hogy eljár az idő felettem,
Még sokkal többet szeretek.
De legfőképpen, – érzem, ők is engem, –
A fákat meg a kisgyerekeket.
Beszélgetünk, bár ők hangot sem adnak:
A nagy szelíd fák bölcsen bólogatnak,
A gyerekek meg válaszul
Bölcsen – még a karonülők is –
Rám mosolyognak huncutul.
Gyermekmosolyból, szellőbújta lombból
Valami szól az ősi sugalomból,
Amit az ember lassan elfelejt,
Bár teste-lelke minden pórusával
Szomjazza, mint vas a delejt.
A Titoknak, melyet felnőtti szemmel
Már meg sem ért, már meg sem lát az ember,
Ők még látták illanni fátyolát,
S rajtuk keresztül hozzánk is lecsillan
Egy-egy sugár a mindenségen át.
Valahányszor beléjük néz a költő,
Le-lehull róla egy rossz emberöltő
És csenget neki a Paradicsom
S ő, mint a kisgyerek karácsonyeste,
Bekandikál a kulcslyukon.
|
||||
12. |
Áldott, aki előre néz
02:10
|
|||
|
Áldott, aki előre néz
Agg szót beszélek, megtanuld:
Ha még oly szép is volt a múlt,
S az emlék édes, mint a méz,
Vissza ne nézz!
Ha még úgy el is kérgedett
Az eke szarván két kezed,
Ki hátrafordul, rég tudod,
Az átkozott.
Áldott, aki előre néz.
Szellő szemedbe fütyörész,
Forró a föld, piros a menny:
Előre menj!
Míg a jövendőnek birod
Szögezni márvány homlokod,
Nincs addig darvadozni mért,
Mi jön, ne kérdd.
Régi bölcsesség: ami vár,
Réges-régen megírva már
Szíved piros redőiben, –
De nem pihen.
A rejtelmes redők alatt
Izzik az Élő Gondolat,
Amely öröktől örökig
Munkálkodik.
Eredj és tárt szívvel fogadd,
Amit diktál a pillanat.
Cselekedd, ami rajtad áll.
Nincsen halál.
|
||||
13. |
Jövendölés
03:27
|
|||
|
Jövendölés
"Mondád, anyám, hogy álmainkat Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem A levegőt, a végtelent."
Fiacskám, lelkem drága napja, Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,Álmodnak boldog titka ez.
De méreg a dal édes méze; S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága, Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng. És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának Csak egy kis ága tartja még.
Halál ne vidd el őt karomból, Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni az ég... vagy álmunk is hazud?...
"Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él."
|
||||
14. |
Csendes tavaszi dal
03:05
|
|||
|
Csendes tavaszi dal
Gyöngyvirágos szép tavasznap,
Testvérül ma elfogadj,
Kisgyereknek, szép-igaznak,
Önmagamnak visszaadj.
Fürge szellő, lég suhanca,
Légy te most a mesterem.
Míg szökellve szétsuhansz a
Friss füvön, jer, játssz velem!
Új tavasz, legyünk ma egyek!
Add, ma mindent elfeledjek,
Ami nem dal, nem derű,
Nem győzelmes-egyszerű.
Félre tőlem, téli rontás,
Zúzmarázó kételyek,
Sziromrázó részrebontás,
Gondok, árnyak, éjjelek.
Drága köntös, egyszerűség,
Tiszta tóga, légy ruhám;
Kék-fehér tükröd, derűs ég,
Arcom nézze vissza rám.
Zaj ha bennem, elcsituljon,
Csendnek ujja rám simuljon.
Angyalujjú rejtelem,
Tiszta béke, légy velem!
|
||||
15. |
Esti ima
03:11
|
|||
|
Esti ima
Ne fájjon a lelkem,
ne fájjon a testem,
legyen, ki felemel,
amikor elestem.
Amit méznek érzek,
epévé ne váljék,
kövessen a béke,
mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
szóljon hozzám szépen,
s ne a hátán vigyen,
hanem az ölében.
|
||||
If you like Hajnalvándor, you may also like:
Sorry I'm So Sensitive
by Bea Stewart
The second EP from Northern Irish singer-songwriter Bea Stewart runs from gentle folk to pillowy pop ballads, all perfectly executed.
go to album
featured on Bandcamp Radio Mar 26, 2024
go to album
featured on Bandcamp Radio Mar 19, 2024
go to album
Six and Forty-Six
by Riccardo La Foresta & James Ginzburg
Percussionist and sound artist Riccardo La Foresta joins musician and producer James Ginzburg for a fluid collaborative experiment.
go to album
The Room
by Fabiano do Nascimento & Sam Gendel
featured on Bandcamp Radio Jan 9, 2024
go to album
Stirring Americana set to acoustic arrangements and topped by the legendary Alice Gerrard’s lovely, world-wise voice.
go to album
Michelle Stodart’s folk music captures hope in melancholy, addressing the transformational aspects of the most challenging times.
go to album
